Stáb

Franny Armstrong

Franny ArmstrongAz angol rendezőnő, Franny Armstrong első dokumentumfilmje a McLibel a McDonald’s és egy környezetvédelmi szervezet híres angliai peréről szólt. A környezetvédelmi szervezet a nyolcvanas években egy pamfletben az emberi jogok megsértésével és súlyos környezetszennyezéssel vádolta meg az étteremláncot. Ezután a cég számos jogtalan eszközzel próbálta állításaik visszavonására kényszeríteni a környezetvédőket, akik bár jogi értelemben nagyrészt vesztésre álltak, a végső céljukat elérték: a McDonald’s hírnevén sikerült lemoshatatlan foltot ejteni. A filmet először 1997-ben vetítette a BBC, majd az ítélethirdetés utáni kiegészített változatot 2005-ben mutatták be, eközben pedig tizenöt országban forgalmazták televízión és DVD-n.

Következő dokumentumfilmje a Drowned out („Akit házából kiöntött a víz”, 2002) egy indiai családról szól, akiknek faluját egy víztározó létesítése miatt elárasztásra ítélték. A család azonban úgy dönt, hogy akár életük árán is otthonukban maradnak.

A filmjeit több mint 53 millió tévénéző látta szerte a világon, annak ellenére, hogy végig a tévécsatornák támogatása nélkül, kis költségvetésből dolgozott.

Lizzie Gillett

Lizzie GillettA hülyeség kora producere Lizzie Gillett szintén dokumentumfilmekkel foglalkozik, és ez az első egész estés munkája, melyen öt teljes évet dolgozott.

John Battsek, a film executive producere korábban az 1972-es olimpiai játékok túszdrámáját elbeszélő One Day in September („Egy szeptemberi nap”, 1999) és a holdraszállásról szóló In the Shadow of the Moon („A hold árnyékában”, 2007) című dokumentumfilmek készítésében működött közre.

Legfrissebb tweetek

Csatlakozz! Facebook Twitter

» További csatlakozási lehetőségek
» Visit Global Website

Létrehozó szervezetek

Greenpeace WWF Vegyél Vissza! 350.org Messzelátó Egyesület Magyar Természetvédők Szövetsége Védegylet Tudatos Vásárlók Egyesülete Levegő Munkacsoport

Köszönjük a segítséget

Ringier Gelbert BANX Creative BíborSéd